Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011. január 3.

2011.01.03

Munkába menet az Astoriától gyalog szoktam a "kertek alatt" besétálni az Üllőire, így aztán félig körbekerülöm a Nemzeti Múzeum kertjét. Ott is még fehér minden, de ma már hihetetlenül énekeltek a madarak! Csak azt ne kérdezzétek, hogy milyen madár volt, mert egyből lebukom, hogy e téren is mennyire likasak az ismereteim... Azt hiszem, nem strucc vagy veréb volt - az elsőt az előfordulási valőszínűtlensége miatt zárom ki, a másikat meg a hangja miatt. Azt még én is felismerem!

Nemrég készítettem egy interjút az iszonyú nagy tudású és szerény Schmidt Egon ornitológussal, de nem mertem bevallani neki, hogy vidéken felnőve rosszabb vagyok, mint egy panelgyerek. Sok évvel ezelőtt Észak-Írországban egyszer elhívott az egyik ismerősöm hajnali madárdal-hallgatásra. Borzasztó lelkes voltam, de hogy valójában mit kerestem ott, arról a mai napig sincs fogalmam. Merthogy ugye az előbb vázolt okoknál fogva nem sok remény volt arra, hogy a sok csivitelő hang közül pont azt fogom kiszűrni, amire a vezető épp felhívta a figyelmünket. Főleg, hogy a kedvemért persze nem fordította le mondandóját magyarra, így eleve nem is értettem, melyik madárt kellene a lombok között a fülemmel keresnem. "Hallják? - kérdezgette folyton a lelkes csapattól hol ide, hol oda mutogatva a fák lombjai felé. - Az ott éppen a... " és itt mondta az angol szót. Na, nem mintha többre jutottam volna, ha magyarul mondja...

Hát elég hamar beláttam, hogy sokkal hasznosabb lett volna, ha nem mászok ki az ágyból emiatt hajnali 4-kor (!!). Arra minden esetre ma is emlékszem, hogy egy idő után virágkereséssel próbáltam múlatni az időt. Azoknak legalább nincs hangjuk, és nem fusztrált, hogy nem tudom megkülönböztetni őket.

Visszatérve a múzeumos kerthez, nagyon jó volt hallani, hogy a madarak már készülnek a tavaszra! Régebben, amíg nem ezek a macskáink voltak, sokkal több rigónk volt. Most kb. nulla darab van, mert ezek sajnos feleszik az összeset, és még csak mérges sem lehetek rájuk, mert azért macskák, hogy vadásszanak. Szóval télen rengeteg kaját tettünk ki nekik, nyáron pedig hálából állandóan énekeltek. Amikor az egyik ismerősünk jött hozzánk, akkor kifejtette, hogy ha egész télen etetnénk őt, ő is szívesen fütyülne a kertünkben egész nyáron át.

Kérdeztétek, hogy milyen a selyemakác. A netről levadásztam egy képet, szerintem erről remekül rá lehet ismerni.

Mivel ma volt az első hivatalos munkanap a házban, délelőtt megvolt a szokásos újévi köszöntő alkalom is. Az egészben a legjobb az volt, hogy az ingatlanrendezési H. Péter ült mellettem, és emiatt igen jókedvűre sikeredett az évkezdés. Nagyon régóta ismerjük és szeretjük egymást, egy időben szinte a szomszédos irodákban dolgoztunk, és őt szándékom ellenére is hihetetlenül szeretem húzni. Merthogy mindig olyan szituációk alakulnak ki, ahol magas labdák repkednek a levegőben. Ma például megkérdezte, hogy leülhet-e a mellettem levő üres székre, mire természetesen azt válaszoltam, hogy számomra a megtiszteltetés. Miután elhelyezkedett, megkért, hogy üljünk eggyel arrébb, így ő a szélső székre ülhetne ezzel pedig kizárja a lehetőséget, hogy a véletlen döntse el, ki ül a másik oldalán. Majd pedig miután mondtam neki, hogy én tökéletesen elégedett vagyok a helyemmel, én lettem a hibás, hogy nem érzem át a helyzetét, és kiteszem őt a sors szeszélyeinek. Az természetesen mellékes volt, hogy én már régebb óta ott üldögéltem és ő akart mellém ülni. Ámde a következő pillanatban megoldódott a sorskérdés, amikor a gondnok Endre bukkant fel a színen, és engedélyt kért a Péter mellé való telepedésre. Ő megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert Endre társasága megfelelő volt a számára. Természetesen rögtön elpanaszolta neki, hogy nem voltam hajlandó egy székkel arrébb zuttyanni - gondosan elfelejtve a történetet az elejétől kezdeni - lásd fentebb. Majd egy újabb csavar után Endre helyet cserélt Kendeh Péterrel, aki, miután leült, a karfa a kezében maradt. Na persze, nekem sem kellett több: rögtön kifejtettem, hogy ez bizony egyértelműen a sors keze és ez is az elégedetlenkedő H. Péter miatt van, mert állandóan válogat, és semmi sem jó neki. És miatta ártatlan emberek kerülnek a földre!

Utána pedig az ajándékba kapott sáljával volt elfoglalva, és megkért, hogy segítsek megigazítani azt a zakó nyakánál. Emiatt aztán nem hallotta, hogy mi lesz a menetrendje a kezdő programnak. A következő kérdése természetesen az volt, hogy most akkor mit kell csinálni?             Hát így éldegélünk mi egy happy családként.

Remélem, nektek is jól sikerült a mai napotok! A hozzászólásban vagy e-mailben szívesen elolvasnám!

Befejezésül hadd kívánjak nektek boldog új évet egy ma kapott erdélyi köszöntéssel:

 

„Adjon Isten minden szépet,

Irigyeknek békességet,

Adjon Isten minden jót,

Hazug szájba igaz szót.

 

Hontalannak menedéket,

Éhezőknek eleséget,

Tollat író kezébe,

Puját asszony ölébe.

 

Legényeknek feleséget,

Szegényeknek nyereséget,

Áfonyát a havasra,

Pisztrángot a patakba.

 

Istenhitet a pogánynak,

Hű szeretőt a leánynak,

Szép időben jó vetést,

Szomorúknak feledést.

 

Sarkvidékre hideg telet,

Az árváknak jó kenyeret,

Fegyvereknek nyugalmat,

Szelíd szónak hatalmat.

 

Betegeknek egészséget,

Fuldoklóknak reménységet,

Vitorlának jó szelet,

Napfényből is öleget.

 

Jó lövést az ordasokra,

Nyíló ajtót vaskapukra,

Vándoroknak fogadót -

Isten adjon minden jót!”

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nem igazán jó...

(gazsu, 2011.01.04 10:02)

Szia, Zsuzsa, örülök, hogy blogolsz. A kérésnek engedve jelzem, hogy nem igazán volt jó napom, de hogy miért, azt inkább, alkalomadtán személyesen mondanám el.