Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011. február 13.

2011.02.13

Nem, nem, ez még nem az én szülinapi tortám volt - az majd csak április végén lesz, de ha már így rákérdeztetek, azért már most időben szólok, hogy felkészülhessetek a felköszöntésemre! És tudom, hogy rögtön kérdezitek is, hogy április mennyi, hát ne sokat töprengjetek, elmondom: 29-e.

Na, de a lényeg, hogy háromszoros szülinapot ülünk ilyenkor február közepén a családban, ami most jó apropót nyújtott számomra, hogy továbbfejlesszem a Charlotte tortámat! Mivel 12-en ültük körbe az asztalt - szép tanítványi szám -, ráadásul egyikünk sem veti meg az édességet, a fogyókúrát pedig mindenki holnap kezdi el, ezért ott kezdődött a múltkori tapasztalatokat leszűrve, hogy a legnagyobb leveses tálnak használt edényben készítettem el a tortát. Ez azt jelenti, hogy 33 centi volt az átmérője. Szóval igen tekitélyes méretű lett, a végén csak erre a tálcára fért rá.

A múltkori őszibarackos túrókrémet pedig megtoldottam még egy csokikrémmel is! Hát mint mondjak - elég tűrhető lett az íze... Hogy egy kicsit piszkáljalak, lefényképeztem, és idetettem, hogy lássátok.

torta-1.jpg

 

 

 

 

 

 

torta2.jpg

A legutóbbi verspályázathoz pedig ünnepélyesen eredményt hirdetek: örömmel jelentem be, hogy Gyuri és Dávid vitte el a pálmát!!!! Nézzétek meg az előző bejegyzést! A jutalmat postán küldjük el!

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

vacsoraidő

(gazsu, 2011.02.15 17:51)

Szia Zsuzsa, azért nagy pechem van, hogy épp estebéd táján olvasom a soraid... És ezek a képek... Biztos nagyon finom volt a torta...